Hír

„KI 20-20” – Meghívó ünnepi konferenciára

A Könyvtári Intézet a 2020-as évet az ünneplés évének szánta. A terveket az élet részben átírta, de a nehézségek és váratlan helyzetek ellenére igyekszünk minden tőlünk telhetőt megtenni, hogy méltóképpen ünnepeljük meg az Intézet 20 éves fennállását.

Elkészült a Könyvtári Figyelő Könyvtári Intézetről szóló száma, amely az Intézet eddigi vezetőinek és munkatársainak visszaemlékezései által páratlan részletességgel tárja elénk az Intézet elmúlt két évtizedét, és egyben szól az egész magyar könyvtárügy húszéves múltjáról is.

Azonban nemcsak a múltunkat, hanem a jelenünket is szerettük volna megmutatni, ezért készítettük el az Intézet fontosabb tevékenységeit bemutató videósorozatot, amelynek még idén további részeit tervezzük megjelentetni. A videók és a rövid leírások megtekinthetők a honlapon.

Az ünnepi évad záró eseménye ez a konferencia, amelyre ezúton szeretnénk invitálni Önt.

A konferencián ideje van a múlt felidézésének, és ideje van a jövő tervezésének is. Mindezek mellett pedig egy olyan, mindannyiunk számára életbevágó témára szeretnénk felhívni a figyelmet, amely sosem volt ennyire aktuális, mint napjainkban. Ez pedig a fenntarthatóság.

Várunk szeretettel mindenkit, aki szeretne együtt ünnepeli a Könyvtári Intézet munkatársaival, vagy csak érdeklődik a fenntarthatóság témája iránt.

Meghívó és program:

Regisztráció: https://forms.gle/ACzJxvUR24yNSVQv9
A regisztráció határideje: november 24.

(A plakáton megjelenített ábra forrása: https://www.flaticon.com/free-icon/book-recycle_95954)

Share

További oldalak

Alapdokumentumok

Kapcsolat

1276 Budapest, Pf. 1205

Tel: +36 1 224-3788

Elérhetőségek

Corporate Site - This is a contributing Drupal Theme
Design by WeebPal.