Dokumentumtár dokumentum

2003

A Könyvtári statisztika című kiadvány jelenlegi szerkezetét 2001-ben alakítottuk ki. A gyakorlat számunkra azt mutatja, hogy bevált; ezért a jelen közreadás, amely a 2003. évi adatokat közli, nem tér el ettől a szerkezettől.Az adatközlésen azonban jelentékenyen változtattunk. Az I. részt, amely hagyományosan a települési könyvtárak adatait összegzi, nem érinti a változás. A II. részben, a szakkönyvtárak és a munkahelyi könyvtárak adatainak közreadásánál a változás egyrészt abban áll, hogy az összegezésen túl a k9önyvtártípusok adatai külön-külön is smegjelennek; másrészt: szakítottunk azzal az eddigi gyakorlattal, amely a hagyomány ereje folytán egyes fontosnak tartott könyvtárak (pl. a nyilvános szakkönyvtárak) egyedi adatait közölte. Erről a fölösleges ismétlést elkerülendő lemondtunk, tekintve, hogy ezek megtalálhatóak statisztikai adatbázisunkban, amely minden adatszolgáltató könyvtár minden beküldött adatát közli. A helyhiány miatt a mindenkori szerkesztő mindig is kénytelen volt válogatni a rendelkezésre álló adattípusok között. Az adatsor 2001. évi bővítése ellenére sem kerülhetett be minden fajta adat. A használó képet alkothat magának a kötelezően szolgáltatandó, ám nem mind feldolgozott adatok köréről, ha idekattintva megtekinti a hivatalos OSAP 1442 adatlapot. Az elmúlt évek következetes földerítő munkájának eredményeképpen statisztikai szempontból hazánk föltérképezve – azzal a köztudomású megszorítással, hogy a kulturális statisztika alá nem tartozó iskolai könyvtárak adatai egyelőre nem jelennek meg. Sajnálatos módon a közvetlen feldolgozást lehetővé tévő elektronikus adatközlést még mindig csak a könyvtárak 8 %-a választja a hagyományos papír kérdőív kitöltése helyett; ez a tény némi borúlátásra ad okot, tekintve a rohamosan elektronizálódó világot. Mint a kiadvány szerkesztője nagyon köszönöm az adatok szolgáltatóinak, gyűjtőinek, ellenőreinek, gépre vivőinek és összesítőinek munkáját. Somogyi József

További oldalak

Alapdokumentumok

Kapcsolat

1276 Budapest, Pf. 1205

Tel: +36 1 224-3788

Elérhetőségek

Corporate Site - This is a contributing Drupal Theme
Design by WeebPal.