Hír

A Könyvtártudományi Szakkönyvtár 2025. november 11-én, kedden 15 órakor tartotta Könyvtárosok dolgozószobája elnevezésű könyvtárszakmai eseménysorozata tizenhatodik rendezvényét.

A beszélgetés résztvevői Krámli Gergely adatvédelemmel, mesterséges intelligencia és információszabadság összefüggésével, igényérvényesítéssel és vitarendezéssel foglalkozó ügyvéd, Rényi Mátyás Attila, az MNMKK Országos Széchényi Könyvtár Digitális Megőrzési Osztályának osztályvezetője és Tömördi Boglárka sajtó- és médiajoggal foglalkozó ügyvéd voltak.

 

A kerekasztal-beszélgetésen ismét a mesterséges intelligencia témáját jártuk körül. Ezúttal a szerzői és személyiségi jogok kerültek a fókuszba. Szakértőink olyan témákat érintettek, mint hogy mit jelent a visszaélés az MI-alkalmazások tekintetében, a digitális dokumentumok kérdésköre jogi aspektusból, hogyan digitalizálhatunk személyes adatokat tartalmazó anyagokat, a tárolás és a közzététel hogyan nem jogsértő, hogyan tehető közzé valakinek a hangja vagy arca, valamint egy dolgozó hogyan használhat etikusan MI-t a munkájához.

 

Első kérdésünk az adatainkkal való visszaéléssel volt kapcsolatos. Ezen belül is arra voltunk kíváncsiak, hogy mit jelent a visszaélés mesterségesintelligencia-alkalmazások tekintetében, és hogyan tud egy MI-alkalmazás visszaélni a szerzői és személyiségi jogainkkal. A válaszadók sorát Krámli Gergely nyitotta, aki egy kis kitekintéssel kezdte válaszát. Elmondta, hogy az internet az 1990-es években jelent meg Magyarországon, de a terjedésének több korlátja is volt. Emiatt pedig lassan terjedt, ami lehetővé tette a hozzá való alkalmazkodást. A mesterséges intelligencia ezzel szemben egy olyan környezetben jelent meg, ami biztosítja annak gyors terjedését. Minden iparágban szinte egyszerre jelent meg, fejlődési tempója pedig akkora, hogy szinte követni is alig lehet. Az adatokkal való visszaélés kapcsán azt mondta, hogy annak valójában mi magunk vagyunk az elsődleges forrásai. Itt behozta a „shadow AI” fogalmát, ami azt jelenti, hogy úgy használunk MI-alkalmazásokat a munkahelyünkön, hogy arról a munkáltatónk nem tud. Az emberek ebben az esetben jellemzően olyan appokat használnak, melyek ingyenesek. Ugyanakkor tudjuk, hogy nincs olyan, hogy ingyenes, valamivel fizetni kell ezekért az alkalmazásokért, amit gyakran az adatainkkal teszünk meg. Ez azért veszélyes, mert így ki tudnak szivárogni érzékeny adatok is. Egy felmérés szerint a bevitt adatok 24 százaléka kényesnek számít, amely lehet forráskód, HR és marketing stb. adat is. Ezért nagyon oda kell rá figyelnünk, hogy mire használjuk ezeket az alkalmazásokat, milyen adatokat viszünk be a rendszerekbe. Tömördi Boglárka azzal folytatta, hogy bár a könyvtárakban ellátott feladatok ebből a szempontból nem a legveszélyesebbek, ennek ellenére itt is dolgoznak kényes adatokkal. Ezért is fontos a munkavállalók AI-használatra való oktatása. Februártól életbe lépett egy szabály, amely szerint a munkavállalókat meg kell ismertetni az AI fogalmával és működésével a visszaélések elkerülése végett. Rényi Mátyás a jogkezelést a könyvtárakban egy forró kavicshoz hasonlította: bár tudjuk, hogy fontos, mindenki dobálja át a másikhoz. Most eljutottunk oda, hogy napi szinten találkozunk vele, és emiatt választ kell adnunk rá. Most tartunk ott, hogy a metaadatsémáinkban meg tudnak jelenni az ehhez szükséges információkat eltároló mezők. 

 

A következő témánk a digitalizált vagy a born digital, akár MI segítségével is létrehozott dokumentumok kérdésköre volt jogi aspektusból. Arra voltunk kíváncsiak, hogy milyen alapvető jogi kérdéseket kell tisztázni egyik és másik esetben szerzőségi szempontból, és kinél van a szerzői jog a generatív MI által létrehozott tartalmak tekintetében. A válaszadók sorát ismét Krámli Gergely nyitotta, aki elmondta, hogy nagyjából kétezer évig a papír volt az uralkodó adathordozó, de ez a hegemónia az utóbbi pár évben megszűnt, és a fájl vált az eredeti forrássá. Ezért is fontos a digitális tárolás. Ezután két érdekes jogesetet említett. Az első az volt, hogy egy generatív AI-szolgáltató esetében kiderült, hogy kalóz könyvtárat használt a nyelvi modell tanításához. Bírósági eljárás indult ennek kapcsán, és az AI-szolgáltató azt mondta, hogy megsértett művenként hajlandó egy bizonyos összeget fizetni, azonban azokért a művekért nem fizetnek, amelyeket jogszerűen vettek meg. Tehát ha jogszerűen szerezték be, és azzal tanították a nyelvi modellt, akkor az a „fair use” kategóriájába esik. A másik eset, amit említett, az filmstúdiókhoz és egy képalkotó AI-szolgáltatóhoz kapcsolódik. A filmstúdiók perlik a szolgáltatót, mert az felhasználja a stúdiók szerzői jogvédett karaktereit a tartalomgyártáshoz. Tömördi Boglárka a szerzőség kérdésénél maradva elmondta, hogy eddig az volt a szerzői jogi alaptétel, hogy szerző, az alkotó csak ember lehet, és tőle kerülnek átadásra jogok. Hiszen a szerzői jog a szerzői személyiség kifejezésének folyamatát védi. Ez az, ami az AI megjelenésével megváltozni látszik. Az AI nem tudja reprodukálni a szerzői személyiség kifejezésének folyamatát, ezért azokat nem védi szerzői jog. De mi van, ha ez csak egy eszköz, és én ezt az alkotói szabadságom keretein belül tudatosan használom? Akkor kérdés, hogy miért ne lehetne védett az a tartalom, ami a végén megszületik. Jelenleg megkívánt az AI-tól független alkotás és közreműködés, de később lehet, hogy ez változni fog, azonban az biztos, hogy szerzőséget soha nem fog kapni a gép. A digitálisan született és a digitalizált anyagok esetén ezért nincs különbség a szerzői jog tekintetében, mert az embert kell ebben a rendszerben keresni, és tőle származtatni a szerzői jogot. Rényi Mátyás azt válaszolta a kérdésre, hogy a born digital és a digitalizált művek között valójában nincs különbség. A legfőbb cél, hogy az információt megőrizzük. Ami viszont lényeges, hogy miután megőriztük azt az információt, utána mit csinálhatok vele. A szolgáltatás az egyik legfontosabb dolog, amit az információval tehetünk. Ahhoz viszont, hogy szolgáltatni tudjuk, tudnunk kell azt, hogy ezt milyen módon tehetem meg. 

 

A téma ezután arra terelődött, hogy hogyan digitalizálhatunk személyes adatokat tartalmazó anyagokat, és hogy van-e olyan közérdekre való hivatkozás, amivel ezt megtehetjük. Ezúttal Tömördi Boglárka volt az első, aki válaszolt a kérdésre. Ő azt mondta, hogy fontos azt látni, hogy az intézményi működés során minden adatkezelési folyamat cél alapján külön vizsgálandó. Könyvtári környezetben a jogszabályi intézkedések egy viszonylag védett pozíciót biztosítanak a személyes adatok nagy részének kezelésére. A GDPR-ban külön lehetőség van a személyes adatok közérdekű archiválási célú, illetve a történelmi és tudományos kutatási célú megőrzésére. A közfeladat, közérdekűség érvényesülni fog az ilyen jellegű felhasználásnál. Amikor rendezvényről, marketingtevékenységről és hirdetésről van szó, akkor viszont jobban oda kell figyelni, mert nem biztos, hogy ebben az esetben elég a közfeladat ellátására hivatkozni. Rényi Mátyás szerint ebben a könyvtár próbál mindig jogkövető módon eljárni. Elég jól meg van határozva, hogy mit tehet és mit nem egy könyvtár. Van egy-két homályosabb rész, de alapvetően jól meg van határozva az, hogy mi számít közkincsnek, mi kerülhet be a tartalomszolgáltatásba, mi az, hogy árvamű stb. De arra nincs egységes álláspont, hogy ha a könyvtár digitalizál egy művet, akkor az a digitalizált kiadványnak egy példánya, vagy pedig azt tekintsük egy új dokumentumnak, és készüljön hozzá új leírás. Ezek gyakorlatileg intézményenként eltérhetnek, ami jól mutatja azt, hogy itt van egy gondolkodásbeli absztrakt ugrás, amire még keressük a választ. 

 

A következő részben egy példát hoztunk fel a vendégeinknek, és ezen keresztül próbáltunk választ kapni egy felmerülő esetre: ha Kodály és Bartók manapság gyűjtenék be a népdalokat videófelvételen, megtehetnék-e a mai jogi környezetben? Személyes adatnak minősülne-e, eltárolhatnánk és közzétehetnénk-e őket könyvtárak által üzemeltetett digitális tárhelyeken, repozitóriumokban? Krámli Gergely szerint arra biztosan jobban kéne figyelni, hogy az érintettek akarnak-e szerepelni és hozzájárulnak-e ehhez. Belsőleg lehetne ezeket a felvételeket tárolni, de ha publikussá akarjuk őket tenni, akkor az már egy másik eset. Tömördi Boglárka szerint az AI korában e tekintetben nincs túl nagy változás. A folklór nem élvez védelmet jogi szempontból, és az előadás, valamint az előadó külön vizsgálandó. Ebben az esetben inkább a személyiségi jogi kérdések a fontosabbak. Egy érdekesebb eset volna az, ha az összegyűjtött műnek Kodály és Bartók AI-val generálna arcot és hangot. Krámli Gergely ehhez a „deep fake” fogalmával kapcsolódott, ami elmondása szerint az AI-n belül is egy külön kategóriának mondható. Szerinte azért is nehéz téma ez, mert van pozitív oldala is – ilyen például szerinte a történelmi személyek és elhunyt színészek feltámasztása –, de van negatív oldala is, és javarészt inkább erre használják ezt a technológiát. Tömördi Boglárka szerint a felelősök tettenérése is nagyon nehéz tud lenni az ilyen esetekben, hiszen nem tudjuk, ki készítette az ilyen jellegű tartalmakat. Nagyon bonyolult felelősségi kérdéseket vetnek fel az ilyen esetek, azonban nincsenek rendesen kidolgozva. Krámli Gergely szerint fontos lenne a vízjelezés, mert ezzel meg lehetne előzni a megtévesztési kísérleteket. Szerinte mindenképpen szükség lenne a szabályozásra. Rényi Mátyás könyvtári szempontból beszélt a kérdésben feltett esetről, amiről azt mondta, hogy ha van egy gyűjtés, ami beérkezik a könyvtárba, de nincs jogi szempontból tisztázva, akkor azzal nagyon óvatosan kell bánni. El lehet tárolni, de szolgáltatni csak akkor lehet, ha megtörtént a jogi tisztázás. Az ilyen esetek kezelése éppen ezért nagyon nehéz. 

 

A következő kérdéskör központjában a tárolás és közzététel állt, valamint az, hogy ez hogyan nem jogsértő, és mik a további felhasználási lehetőségek. Tömördi Boglárka azt mondta, hogy ez összefüggésben áll az AI-val kapcsolatos jártassággal, és mindig szükséges megtenni azokat a lépéseket, amelyek a mesterséges intelligenciával összefüggő veszélyek azonosítására szükségesek. Például a megfelelő tájékoztatás, megfelelő eljárásrendek kidolgozása, de ezek mellett fontos az általános informatikai szabályok betartása is. Krámli Gergely szerint könyvtárként azt fontos érteni, hogy amikor betartjuk a saját szabályzatunkat, akkor nem lehet probléma. Ha ennek ellenére is történik valami, akkor az emiatt nem biztos, hogy a könyvtár felelőssége lesz. Rényi Mátyás szerint a könyvtár eszköze ebben a helyzetben a megfelelő metaadatolás. Ha ki vannak töltve a megfelelő metaadatok a felhasználási és a szerzői adatokkal, akkor nem lehet probléma. A könyvtár digitalizált és born digital anyagában is vannak kifejezetten szerzői jogi információkat eltárolni képes mezők, amelyekbe beégetve mennek be a metaadatok. A korábban elmondottakhoz még annyiban csatlakozott Tömördi Boglárka, hogy szerinte az ilyen esetekben a kulcsszó az önismeret lehet.  

 

A beszélgetés ezután azzal a kérdéskörrel folytatódott, hogy valakinek az arca, hangja hogyan tehető közzé, mi a tároló, közzétevő intézmény felelőssége a további felhasználást illetően, és vissza tudnak-e élni ezzel az MI eszközök. Tömördi Boglárka válaszában elmondta, hogy az elhunytaknak nincsenek már személyiségi jogai, ebben az esetben csak kegyeleti jogról beszélhetünk. Tehát ha elhunytról kerülnek elő képek vagy személyes tárgyak, akkor azokat nem védi személyiségi jog. A könyvtárban a kegyeleti jog megsértésének esélye csekély, az ilyen esetekben is az általános szabályok betartása a legfontosabb. Krámli Gergely szerint fontos, hogy a korábbi gyakorlatok szerint tudjuk, hogy mi az, amit beveszünk, és mi az, amit nem. Rényi Mátyás szerint erre nem feltétlenül lehet felkészülni. Szerinte az ilyen helyzetek bonyolultabbak, mint amilyennek hangzanak, ezért az a legszerencsésebb, ha megtörténik a jogtisztázás még beérkezés előtt. Ennek kapcsán Krámli Gergely és Rényi Mátyás egyetértettek abban, hogy a belső szabályzat ilyen esetekben fontos és sokat tud segíteni. Ezután Krámli Gergely az emberi arc felhasználásának kérdése felé terelte a beszélgetést. Elmondta, hogy az emberi arccal való visszaélések világszintűek. Az AI emberi arcokat tartalmazó képeket keres az interneten, ezeket letölti, és azok jellemzőit vektoros formában tárolja. Tehát nem magát az arcot, hanem annak a jellemzőit tárolja. Ezt eredetileg az FBI kezdte alkalmazni, majd később engedték mások számára is a hozzáférést. Tömördi Boglárka annyit tett még hozzá a korábban elhangzottakhoz, hogy rendezvényeinkről nyugodtan osszunk meg képeket az interneten, a lényeg, hogy ezek mögött a jogi papírozás, a felhasználás feltételei meglegyenek. Rényi Mátyás azt mondta, hogy ő is inkább az egyén felől közelítené meg a dolgot, és szerinte mi magunk vagyunk felelősek a saját adatainkért. Egy ilyen rendszerben szerinte a szabályozás fontosabb, de jelenleg csak egyéni válaszokat tudunk adni ezekre a kockázatokra.

 

Utolsó kérdéskörünkben arra voltunk kíváncsiak, hogy egy dolgozó hogyan használhat a munkájához etikusan MI-alkalmazásokat, és hogy mi a felelőssége az intézménye felé és a kezelt tartalmakkal kapcsolatosan. Krámli Gergely szerint az a legfontosabb, hogy soha ne használjunk ingyenes alkalmazásokat, főleg ne munkára. Amikor pedig megtaláltuk azt a rendszert, amit használni fogunk, akkor nagyon fontos az oktatás. Tömördi Boglárka szerint azok vannak előnyben, akik megtanulják jól használni ezeket a rendszereket. Emellett fontos, hogy beszéljünk a munkavállalókkal az AI-használatról, hiszen egyrészről nem feltétlenül kell mindent AI-val megoldani, másfelől pedig lehet, hogy pont egy ilyen beszélgetés fogja meggyőzni a technológia elől elzárkózókat arról, hogy lehet ezt jól is használni. Rényi Mátyás szerint az intézményi szempontból fontos, hogy a nemzeti könyvtár állománya a nemzeti vagyon részét képezi, ami azt jelenti, hogy csak nemzeti infrastruktúrán történhet meg a tárolása. Ezért, ha használni akarunk AI-t, akkor azt csak dedikált szerveren tehetjük meg. Munkavállalói szempontból pedig elmondta, hogy az ő osztályán történt olyan eset, hogy az egyik munkavállaló elkezdett AI-alkalmazást használni az egyik munkafolyamathoz, és nagyon jó eredményeket tudott produkálni így. Ennek eredményeképpen pedig tudták javítani a munkafolyamataikat. 

 

Bónuszként megkértük vendégeinket, hogy mondják el, hogy szerintük milyen lesz a közeljövőben a jogi helyzet az AI körül, és milyen lesz az életünk az AI-val. Krámli Gergely azt mondta, hogy a legnagyobb probléma az AI kapcsán az, hogy nagyon gyorsan fejlődik, és ennek következtében átugrik technikai lépcsőket. Természetesen ez a fejlődés idővel lassulni fog, de egyelőre ez nem látszik. Emellett elmondta, hogy nagyon sok munkakör lesz a jövőben, ami automatizálhatóvá válik, ezért az lesz a jövő munkavállalója, aki tudja valamilyen szinten az AI-t használni. Tömördi Boglárka egy vágyat határozott meg, miszerint az AI egy eszköz lesz a kezünkben, és megoldást nyújt majd sok jelenlegi problémánkra. Rényi Mátyás szerint egyrészről még mindig nem értjük az AI-t. Ennek az az oka, hogy ez a digitális átállás egy része, aminek következtében az életünk egyre nagyobb része kerül át egy absztrakt térbe. A könyvtár szempontjából szerinte ez egy olyan lehetőség, ami már rég nem volt. Most eltolhatjuk munkafolyamatainkat a mennyiség irányából a minőség irányába, és visszatérhetünk azokhoz a könyvtáros képességekhez, amik alapvetően könyvtárossá teszik a könyvtárost. Szerinte az 1990-es, 2000-es években történt változás, aminek következtében elneveztük a szakmát informatikus könyvtárosnak, ami szerinte nem volt egy jó irány. Viszont az AI-val kaptunk most egy lehetőséget, hogy arra a könyvtáros esszenciára fókuszáljunk, ami leginkább a bölcsészet és a kreativitás részéről érhető tetten.