Hír

Miből lesz a cserebogár? - avagy a Könyvtárosok Világnapja

A Könyvtárosok Világnapja évek óta nagy népszerűségnek örvend a hazai könyvtárosok és a könyvtárkedvelő olvasók körében. Minden évben megemlékeznek róla a könyvtárak honlapjain, a könyvtáros magazinokban, személyes blogokon és a közösségi médiában. A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a könyvtárak és a bennük tevékenykedő könyvtárosok fontosságára, történelmi és társadalmi szerepére, a könyvtárak és könyvtárosok által nyújtott értékekre.

Az Amerika könyvtáraiért kampány logója
A kép forrása: ALA Campaign for America’s libraries

Az Egyesült Államokban az Amerikai Könyvtárak Szövetsége (American Library Association – ALA) 2000-ben döntött arról, hogy elindítja az Amerika Könyvtáraiért Kampányt (Campaign forAmerica’s Libraries’). Az Internet elterjedésének hatására ekkorra ugyanis a befolyásos döntéshozók egy részében már felmerült az a tévképzet, hogy a web szükségtelenné teszi a könyvtárakat – hiszen már minden információforrás fent van a világhálón. A kampány célja tehát az volt, hogy a közvélemény figyelmét felhívja a közkönyvtárak, az iskolai, a tudományos és a szakkönyvtárak, valamint a könyvtárosok unikális és létfontosságú szerepére. Tudatosítani akarták, hogy a könyvtárak eddig is alkalmazkodtak az új technológiákhoz, és ezeket is arra használták, hogy javítsák a felhasználóknak szánt szolgáltatásaikat. A lejárt sztereotípiák megváltoztatása és a könyvtárak láthatóságának növelése érdekében @your library (@az Ön könyvtára) márkanévvel országszerte kampányeseményeket szerveztek és négy rövid üzenettel célozták meg a nagyközönséget:

A könyvtárak változó és dinamikus helyek.
A könyvtárak a lehetőségek helyszínei.
A könyvtárak megváltoztatják az életünket.
A könyvtárak megváltoztatják a közösségeket.


https://www.ala.org/ala/pio/campaign/sponsorship/sponsorshipprograms.htm
A kép forrása: ALA Campaign for America’s libraries

A nagyközönség támogatásának növelése és a könyvtáros imázs frissítése érdekében számos más intézménnyel is partnerséget kezdeményeztek. Így került sor 2001-ben az IFLA-val (International Federation of Library Associations and Institutions – Könyvtári Egyesületek és Intézmények Nemzetközi Szövetsége) való összefogásra a Világ könyvtáraiért kampány (Campaign for the World’s Libraries) meghirdetésével.
A világkampány hivatalosan augusztusban indult az IFLA Tanácsának és Általános Konferenciájának (IFLA Council and General Conference) bostoni konferenciája idején, és már a legelején több mint 30 ország és régió könyvtári egyesületei mutattak érdeklődést iránta. A kampány alapvető üzenetei szinte ugyanazok maradtak, mint az amerikaié: A könyvtárak változó és dinamikus helyek. A könyvtárak a lehetőségek helyei. A könyvtárak áthidalják a világot.
A kulcsüzenetek szétsugárzásával a könyvtári programok és szolgáltatások sokféleségének tudatosítását, a könyvtárak használatának és finanszírozásának növelését, a könyvtárosoknak olyan közpolitikai kérdésekbe való bevonását, mint a szellemi szabadság, az információhoz való hozzáférés egyenlősége, valamint a digitális szakadék áthidalását célozták meg.
Néhány konkrét példa jól megvilágíthatja a különböző csatlakozó országok sikeres kampánytevékenységét. 2010-ben a tajvani könyvtáros szövetség (The Library Association of the Republic of China – Taiwan) új nemzeti könyvtára megnyitóján meghirdették a„REAL @ your library” szlogennel induló kampányt. A REAL összefoglalja a négyes könyvtári jövőképet: R mint Reading, azaz olvasás, E mint Exploration, vagyis felfedezés, az A a kikapcsolódást jelzi(recreAtion), az L pedig a tanulásra utal (Learning). A szlogen az ünnepélyes megnyitó során kiemelt szerepet kapott, a könyvtár weboldalának tetején is látható, és a könyvtári kártyákon és a könyvtárban tartott előadások plakátjain is megjelenik.
Lettországban az UNESCO Lett Nemzeti Bizottsága, a Lett Nemzeti Könyvtár és a Lett Könyvtári Szövetség a „Pasaule t@vā bibliotēkā” („World @ Your Library”) elnevezéssel szervezett könyvtári kampányt. Lettország könyvtárai arra buzdították a gyerekeket és fiatalokat, hogy egzotikus helyek és kultúrák iránt érdeklődjenek. A Könyvtári Szövetség a kampányhoz weboldalt hozott létre a www. stastulaiks. lv címen, ahol egy különleges világtérképen tüntették fel a lett könyvtárakban megismert helyeket. A kampány 2011-es témája a világ kulturális örökségének tanulmányozása és népszerűsítése volt, két fő céllal: a lett könyvtárak modern információforrásként való bemutatása, és a gyerekek bátorítása az egyes országok kulturális örökségének megismerésére az Unesco világörökségi listájának segítségével. A lista több mint 750 kulturális és természeti tárgyat tartalmaz, melyek egyedisége és szépsége jellemzi bolygónk sokszínűségét.

Plakát a 2011-es lett könyvtári kampányhoz: Világ egy könyvtárban.
A kép forrása: Pasaule Tov@ bibliotéká

A Barbadosi Könyvtáros Szövetség (Library Association of Barbados) 2010-ben kapcsolódott be a könyvtári világkampányba. A hasonló eseményt kidolgozó Jamaikai Könyvtári és Információs Szövetség (Jamaicai Library and Information Association) közreműködésével plakátpályázatot írtak ki. A verseny a fiataloknak szólt, témája, az erős közösségek építése („Building Strong Communities @ your library”). A versenyben három korcsoportban több mint 300 nevezés érkezett. A plakátokat Barbados iskoláiban, szupermarketekben, üzletekben, buszpályaudvarokon és más nyilvános helyeken terjesztették, valamint a Könyvtári Szövetség és az Állami Közlekedési Igazgatóság megállapodása alapján két busz oldalán is megjelenhettek a plakátok és a könyvtári üzenetek.

Az Országos Könyvtári Napok fő témái 2006-tól
A kép forrása: Ramháb Mária: Az Informatikai és Könyvtáris Szövetség híd szerepe. Tudás tárháza: könyvtár a neved? Jubileumi szakmai konferencia. Érsekújvár, 2019. Szeptember 26.

Magyarországon 2006 óta az Informatikai és Könyvtári Szövetség szervezésében zajlanak az Országos Könyvtári Napok minden év októberében. Ennek a nagy sikerű eseménysorozatnak is az a célja, hogy a könyvtári programokkal minél több olyan embert érjenek el és nyerjenek meg, akik eddig nem számítottak rendszeres könyvtárlátogatónak. Az országszerte megmozduló könyvtárak minden évben számtalan módon mutatják meg, hogy milyen sokszínű tanulási, tájékozódási, kulturális lehetőség rejlik a könyvtárakban. Az IKSZ honlapján számos információt és impozáns adatokat találhatunk a legutóbbi, 2021-es programokról, a résztvevő településekről, könyvtárakról és a látogatókról. Érdemes megtekinteni!

 

Az OKN rendezvényeinek száma 2006–2018 között
A kép forrása: Ramháb Mária: Az Informatikai és Könyvtáris Szövetség híd szerepe. Tudás tárháza: könyvtár a neved? Jubileumi szakmai konferencia. Érsekújvár, 2019. szeptember 26. – A Szlovákiai Magyar Könyvtárosok Egyesületének honlapja

Felhasznált irodalom:

Fazokas Eszter
Könyvtártudományi Szakkönyvtár

[2022.ápr.14-én megjelent az OSZK blogján.]

Share

További oldalak

 

Kapcsolat

Cím: 1016 Budapest, Szent György tér 4-6. (Budavári Palota F épület)
Postacím: 1276 Budapest, Pf. 1205

Tel: +36 1 224-3725

Corporate Site - This is a contributing Drupal Theme
Design by WeebPal.